Már régóta érett ez a csere. 2017-ben költöztem panelbe, családi házból. A lakásban lévő konyhabútort az előző tulajdonos saját kezűleg rakta össze. Persze hagyott némi kívánnivalót maga után, főleg úgy, hogy én aztán sasszemmel veszem észre a hibákat a bútorban. 

De a funkcióját ellátta, és pont ez volt a lényeg. „Tipikus suszter és cipője” szindróma, amikor a sajátodat megtervezni és széppé varázsolni nincs időd. 

Ilyen volt, amikor kipakoltam belőle mindent.

Tervezés

Persze, tudom, másnak könnyebb megmondani a tutit. De azért ezt is megterveztem előre. Csak nem számítógépes látványon, hanem csak kézzel, papíron. Tudod, olyan skiccelés, ahogy a kőművesek szokták. Egy kis matek, takarás itt, ráhagyás ott, és máris kész. 

Ha neked is elég egy vázlat, ha elég átbeszélni a kérdéseidet, és jól boldogulsz magad is a ceruzás vázlattervből, akkor javaslom neked az Online Ötletcunami szolgáltatásomat, amikor egy óra alatt el tudjuk ezt követni a te konyháddal is.

Bontás

Mint minden, ez a folyamat is a régi megszüntetésével kezdődik. Bevallom, bármilyen ronda is volt, azért el kellett engedni lelkileg. Pedig nem vagyok tárgyakhoz kapcsolódó fajta. Bár amikor a mosogatóra került a sor, egy pillanat alatt szállt tova ez az érzés! Enyhén fogalmazva is ramaty állapotban volt. 

A vízvető leszedése után ez a látvány fogadott.

"Jóvanazúgy" sütőtartó elem

A sütőt tartó szekrény egy igen autentikus darabja volt ennek a konyhának. Soha nem láttam még ezt a megoldást. Ez úgy lehetett, hogy régen itt egy szabadon álló villanytűzhely állhatott. Kiszolgálva az árát, a tulajdonosok újra vágytak, de a konyhát nem akarták kidobni, és ezt eszkábálták a helyére: 

a sütőtartó elem
A sütőtartó elem, mint asztalosipari remekmű 🙂

További kihívás volt a jobb sarokban látható elektromos elosztó doboz, ami a villanyszerelők álma, amikor a dobozt megbontva egy kötött pulóverre emlékeztető gombolyag bukkan elő, amivel még a macska sem kelne birokra. 

De örök hála Csabinak, amiért jött, és kibogozta, majd beszámozta nekünk, hogyan kössük majd be az új szekrénybe. 

IKEA konyha - a legózás mesterfoka

Miután kibontottuk a régit, jöhetett az új elemek összerakása. Ezt célszerű – és nektek is ajánlom, ha időt akartok spórolni – hogy ezeket jó előre rakjátok össze. MI úgy csináltuk, hogy minden délután, munka után egy-két elemet összeraktunk. 

Na jó ez a királyi többes kicsit talán túlzó. Én csak néztem, a férjem meg összerakta. 

És itt hagy említsem meg nektek, hogy az IKEA olcsóbbik konyhabútorát, az Enhet családot használtuk. Ami nyilván minőségben is gyengébb, mint a Metod. De semmi gond nem volt az összerakással, az elemek összeállítása probléma nélkül ment. Itt a minőségbeli különbséget az anyaghasználatban – kötőelemek és vasalatok – lehetett érezni. 

 

Ha esetleg szeretnéd előre látni, hogy milyen lesz a tervezett konyhád, akkor látványterven meg tudom neked mutatni. Ennek lényege, hogy egy konzultáció után, amikor átbeszéltük az igényeidet, én 3D-ben megjelenítem. Több nézetből készül róla fotó, és akár körbe is járhatjuk a konyhádat egy képernyőmegosztás segítségével. 

Ikea bútorok dobozban
Itt még dobozban néhány szekrény elem.

Csempe: menjen vagy maradjon?

Öszintén? Mi úgy terveztük, hogy marad. De ahogy elkezdtük lebontani azt a részt, amiről úgy gondoltuk, hogy nem kell, jönni akart a többi is.

Tanulság:

Festett falra nem csempézünk! Üzenem ezt ezúton a volt tulajdonosoknak is.

Csempe festett falon
A csempe leugrott a festett falról. Csak a fuga tartotta egyben az egészet.

Beépítés

Amikor már minden kész, csempe a helyén újra, és kitakarítva a konyhabútor helye, akkor már azt érzi az ember lánya, hogy finishbe érkezett. Ám azért még vannak meglepetések az ikea konyha beépítése során. 

A legnagyobb kihívást minden esetben – és mindenkinél, erre készülj fel – a vizes elemek okozzák. Ahogy nálunk például az volt a kihívás, hogy a szekrény fenéklapja pont abban a síkban volt, amiben a vízvezeték bejött. 

Na most légy okos! Nem megy be a falig a bútor, a vezetéket nem lehet fentebb emelni. 

Mit tehet ilyenkor a barkácsoló? Vág!

vízbekötés mosogatónál
Kivágtuk a hátsó részt a mosogatós szekrényből, hogy elférjen a cső.

A felső szekrények

Bár az asztalosok az alsó szekrénnyel kezdik a beépítést, mi a felsővel kezdtük. Egyszerűen azért, mert nekünk így kényelmesebb volt feltenni a felsőket. Nem kellett keresztül hajolni az alsó soron ahhoz, hogy feltegyük a felsőket. Mivel nincs nagy létránk, és hosszú vízmértékünk sem, nekünk így praktikusabb volt. 

Itt viszont előre ki kell számolni pontosan mindennek a helyét, mert a felső sornak is ott kell végződnie, ahol az alsó sornak. 

(Bár ez akkor is igaz, ha az alsóval kezdünk.)

Felső szekrény a helyém
Az első szekrény a helyén

A következő kihívást a munkalap okozta. Na jó, ez nem volt nagy kihívás. A munkalapot nem nagy ördöngősség feltenni.

De a vízszint!

Na az már kemény dió volt. Nem is sikerült teljesen vízszintesnek lennie. Tudni kell ugyanis, hogy az Enhet konyha lába 12 cm, ekkora hozzá a lábazattakaró léc is. Én nem az ehhez való ikea-s lábat vettem meg, hanem hagyományos műanyag szintező lábat, 128 Ft-ért darabját. 12 cm-eset, ami állítható + és – irányban is. 

Na de a konyhában akkora eltérés van az egyik és másik sarok között, mint a Pisa-i ferdetoronyban. Szóval a jobb oldalon 12 cm-es lábazattakaró épphogy bement, míg a másik végén 3, azaz három cm eltérés mellett sem volt még vízszintes. 

Ráhagytam. Majd nem gurítok rajta üveggolyót. 

 

Alá kellett támasztani a mosogatós elem lábát, hogy vízszintes legyen a munkalap.

A költségek

Ígértem nektek, hogy elmondom, mennyibe került a konyhánk. Én meg vagyok elégedve az Enhet-tel, annak ellenére, hogy tisztában vagyok a különbséggel akár a Metod tekintetében, akár egy asztalos konyha vonatkozásában. 

Mind a minőségben, mind a vasalatokban, mind pedig az árakban van jókora különbség. De ezt tudom és elfogadom, nem akarok olcsón prémium minőséget.

Te se akarj! Aki ezt ígéri, az nem biztos, hogy tudja teljesíteni, mert a mai árak mellett a prémium anyagokat és prémium vasalatokat meg kell fizetni komoly zsebbenyúlós módon. 

Az asztalosok munkadíja eltérő, és itt van aki kevesebbet kér, mégis szuper minőségben dolgozik, és sajnos az ellenkezője is akad: aki a munkaóra kalkulálása nélkül is olyan árat mond, hogy csak illendőségből nem állsz fel azonnal. 

De az tény, hogy a jó minőségű anyagokat meg kell fizetni. A jó asztalosokat pedig meg kell találni, mert nem akad minden bokorban. 

Bútorgomb a HH Festéktől van.

És akkor a bevásárlólista:

  • konyhabútor és munkalap (Ikea): 323.940,- Ft
  • fogantyúk (HH Festék): 22.840,- Ft
  • műanyag szintezőláb és lábazattartó: 3.870,- Ft
elkészült a konyha
Belaktuk az új konyhánkat.