Egy ilyen kicsi lakást nem egyszerű tágas és napfényes lakásnak elképzelni. A Paintit tervezőinek azonban sikerült egy olyan enteriőrt megalkotniuk, ami egyetlen nagy és karakteres beton tartófallal tökéletesen elszeparálj a teret. 

Tervező: Paintit

Ezt neked is érdemes betartanod

Megfigyelheted, hogy a lakásban néhány domináns színt választottak: a szürke,  a világos fa és a terrakotta meleg árnyalata a 3 fő szín. Ezt persze ki lehet egészíteni még más, semleges színekkel, hiszen a fal fehér alapszíne kiemeli és világossá teszi az egész lakást, a függönyökön megjelenő bézs pedig szintén a meleg hatást erősíti anélkül, hogy tolakodóan jelezné, ő egy eddig nem szereplő árnyalat. 

A bejárati ajtó fekete színe az ipari jellegű világítótesteken és a hálórészt, valamint a fürdőszobát szeparáló üveg válaszfalakon köszön vissza. 

Az üveg használata jelentősen növeli a fényt a lakásban. Akár a tükrök, az üvegfelületek is visszatükrözik a természetes fényt és a lámpák fényét is, ezáltal megsokszorozva a lakásban a megvilágítás erejét. 

Tervező: Paintit

Az előre gondolkodás áldásos hatása

Ha előre tervezel, és már papíron látod, hogy mit hová szeretnél elhelyezni, akkor olyan látványos megoldásokat is tudsz alkalmazni, amik egyébként nem kerülnek sokba, csak időben kell dönteni az elkészítéséről. Ilyen például a falat körbeölelő világos fa burkolat, ami mögé világítást rejtettek. És ilyen az egyedi kanapé is, ami szépen körül öleli a betonfalat, így annak részévé válik a belépő számára. 

A bejárattól jobbra egy nagy gardrób került kialakításra. Ez szerencsés egy ilyen kis lakásban, hiszen mindent el tudsz rejteni benne, és nem kell kerülgetned a használaton kívüli tárgyaidat. 

Tervező: Paintit

Ajtó nélkül

A gardróbban az a jó, hogy nem kell külön ajtókat felszerelned a szekrényekre. Így lényegesen olcsóbb megoldás, mint egy dizájnos tolóajtós gardrób. Persze ha most kell elkészítened hozzá a gipszkarton térelválasztást, akkor ugyanott leszel, de mégis sokkal praktikusabb, mint egy szekrény. 

A bejárattól balra találod a fürdőszobát, ami fal helyett egy fekete keretes üveg elválasztást kapott. Mivel a fürdőszobán nincs ablak, így ezzel a módszerrel természetes fény is jut ide, ami mellé ugyanaz a színű drapéria biztosítja az intimitást, ami a nappali ablakán is megtalálható. 

Tervező: Paintit

Tarts rendet vagy takard el

Az üvegfal miatt itt kénytelen vagy rendet tartani. Nem teheted meg, hogy a szennyes ruhát széthagyod a padlón, mert a belépő rögtön ezt látja meg. Ezért praktikus ez a függöny, hiszen ugyanúgy elrejtheted szem elől, ha nem akarod látni a wc-t, mintha rendes fal és ajtó lenne itt. Csak sokkal egyedibb. 

A konyha kiemelkedik az egész lakásból. Ez kapta meg azt a terrakotta színt, ami karaktert ad az enteriőrnek. Itt található egy nagy strang is, amit nem lehetett mozgatni, ezért a beépített hűtő ennek túloldalára került, és fehér színével beleolvad a falba. Így nem zavaró, hogy kicsit távolabb került a konyha egységétől. 

Tervező: Paintit

Játssz a színekkel

A színek mindig a legolcsóbb de a legmeghatározóbb eszközök a lakberendező kezében. El lehet rejteni és ki lehet emelni bármit a színek segítségével. Itt a konyha kapta a kiemelt szerepet. Semmi más nem történt ezzel a puritán és egyszerű konyhával, mint az, hogy kapott egy meghatározó színt. A gipszkarton kerettel mélységet is adtak neki a tervezők, így sokkal nagyobbnak, mélyebbnek érezzük, mint a valóságban. 

...és az alaprajz

Itt láthatod, hogy a lakásban akár egy nagyobb társaság is le tud ülni, a kanapé egyediségének köszönhetően. Nyilván ne keress családi vacsorához illő étkezőt, hiszen ez egy kétfős lakás. Viszont a baráti összejöveteleknek kiváló helyet biztosít.

Tervező: Paintit

Ha tetszett, oszd meg másokkal is.