Már lassan megszokhatjuk, hogy március közepén esik a hó. Nem is kevés. Sőt, inkább azt mondanám, hogy ezen a télen ez volt a legnagyobb havazás. Egyszer majd a természet is biztosan alkalmazkodik hozzá, de egyenlőre a gólyák nem kifejezetten díjazzák ezt az időjárást.

Mivel a délelőtt nagy része azzal telt, hogy a kocsiról kapartuk a jeget, így sok idő nem maradt az ebéd prezentálására. A hal gyorsan elkészül, így annak fogtam neki.

 

Hozzávalók:

  • süllőfilé (vagy afrikai harcsa, az könnyebben beszerezhető)
  • zsemlemorzsa
  • kakukkfű
  • olívaolaj
  • grillezni való zöldségek: sárgarépa, cékla, cukkini

A halat olvasztás után papírtörlőn leitattam. Mármint a vizet a halról. Így pontosabb. Aztán besóztam és félre tettem.

Amíg állt a sóban, addig a zöldségeket megtisztítottam, és kb. fél cm vastag hasábokra vágtam. Olívaolajon megpároltam őket ebben a sorrendben: először a cékla került a serpenyőbe, aztán amikor már kicsit puhult, akkor ment hozzá a répa is, aztán mikor már mindkettő roppanósan puha volt, akkor jött a cukkini, így lettek készen egyszerre. A cékla cukortartalma miatt kicsit karamellizálódtak sütés közben.

A maradék olajhoz még öntöttem kicsit a halaknak. A zsemlemorzsát és a kakukkfüvet összekevertem, és ebben forgattam meg a halat. Az olívaolajon aranysárgára sütöttem mindkét oldalát.

Nagyon finom volt együtt az édes grillzöldségekkel. Mindenképpen próbáld ki, fél óra alatt kész van.